Nem tudom ki hogy van vele, de mikor rossz kedvem van, néha ellátogatok olyan nagy ékszert (is) forgalmazó cégek honlapjára, mint a Van Cleef & Arpels (Másik nagy kedvencem egyébként a Boucheron oldala.) Persze nem tudom megfizetni ezeket a gyönyörűségeket, de azért jól esik néha elábrándozni arról, hogy egy ilyen tüneményt viselhetek magamon. Szerintem ennyi álmodozás még bőven nem rontja meg az életet. Sőt.
Notte Azura
Constellation Paon
Excelcisor
És igen, újra itt a pillanat, amikor gyönyörködhetünk az eljövendő trendekben. A Dior elkészítette a hivatalos fotókat a 2013/14 őszi/téli kollekciójáról. Mit is mondhatnék? Hibátlan.
Az ötletért pedig, hogy a műhelyben fotóztak, külön oda vagyok.
Ha már Golden Globe nyertes is lett. Na meg azért, mert szeretjük.
Kicsit megkésve ugyan, de szemrevételeztem az idei gálán viselt ruhákat.
Először jöjjenek a kedvenceim.
Itt van mindjárt Kate Hudson egy gyönyörű McQueen ruhában, ami szerintem tökéletesen passzol az alakjához, és kiválóan alkalmas arra, hogy egy kicsit eltávolodjon a róla kialakult kislányos imázstól, és egy új, érettebb stílus felé vegye az iránt.
Aztán itt van az én egyik nagy kedvencem, az újdonsült kismama, Claire Danes, aki szerintem tökéletesen választott, amikor emellett a piros Versace mellett döntött, mert egyrészt dögös, másrészt visszafogott, ami szerintem egy ifjú anyukának tökéletes kombináció.
Persze nem választhat mindenki ilyen jól, ezért is fordulhatott elő, hogy Amanda Seyfried például szerintem mellélőtt. Gyönyörű ez a Givenchy ruha, de szerintem sokkal csinosabb lett volna egy magas lányon, míg Amanda ugye meglehetősen alacsony. Arról ne is beszéljünk, hogy eltűnik a ruhában, ezért én a helyében inkább ennek a ruhának egy rövidebb változatát választottam volna. Vagy ha már választhatok, akkor valami élénk kiegészítővel feldobom, mert ez így egy kicsit szellemszerű lett.
A New York Times összeállított egy listát azokról a helyekről, amelyeket feltétlenül meg kell látogatni 2013-ban. Felhívnám mindenki figyelmét, hogy a 38. helyen hőn szeretett városom, és Alma Materem székhelye, Pécs található. És igen, most büszke vagyok.
“Henry Chester, a vagyonos, de nem különösebben tehetséges festő szüntelenül keresi a tökéletes modellt, mígnem egy nap megakad a szeme egy kilencéves kislányon, Effie-n. Éveken át csak őt festi, majd tizenhét éves korában elveszi feleségül. A lány számára Chester minden szempontból csalódás, így hamar elhidegülnek. Effie szeretőre lel egy Mose Harper nevű szélhámos-szerencselovagban, és megismerkedik a sötét bűbáj mesternőjével, Fanny Millerrel, aki évek óta üldöz egy titokzatos gyilkost… Bosszú és intrika, zsarolás és szellemidézés szövődik mesévé ebben a rémregények hangulatát idéző Harris-könyvben.”
A fenti fülszöveg egészen felcsigázott, merthogy valami újat ígért Harristől. Mielőtt elolvastam volna, felmentem a netre (mert a gúgli az ember barátja, feltéve persze, ha felelősséggel és kellően érdeklődően használja), és olvastam, hogy Joanne ezt a könyvét először berakta a fiókba, mert nem találta elég jónak. Később, mikor befutott írónő lett, már el is feledkezett erről a történetről, de az ismerősei meggyőzték, hogy érdemes vele foglalkozni. Mikor Harris komolyan elővette a kéziratot, először meglepődött, hogy mennyi hiba van benne, és nekifogott az átdolgozásnak, annak, amit mi ma olvashatunk.
Mikor elkezdtem olvasni, vártam a beígért rémtörténetet, ami azonban nem nagyon akart eljönni, helyette kaptam egy misztikummal – bár inkább nevezném én ezt babonának – megtűzdelt történetet, amely bemutatja az emberi romlottságot, a vágyat a szeretetre, és azt, hogy mennyi mindent képes megtenni az ember, ha olyan helyzetbe sodródik, ami nagyon nem felel meg az alkatának, valamint akkor, ha elveszik tőle azt, akit a világon mindennél jobban szeret.
A történetet a négy szereplő meséli el, mindegyik a maga szemszögéből, ez azonban nem zavarja meg a sztori folyamatosságát, sőt nekem kimondottan jól esett néha, mert egy-egy szofisztikáltabb fejezetet egy könnyedebb stílusban elbeszélt momentum váltott fel.
Ajánlom mindenkinek, aki szereti az olyan mélylélektani dolgokat, ahol olyan bugyraiba láthatunk az emberi léleknek, amelyre senki nem lenne büszke. És akkor is, ha egy kicsit közelebb akarunk kerülni a 19. századi ember problémáihoz.
David Cameron, a britek miniszterelnöke a napokban akként nyilatkozott, hogy nagyon fontos részének tartja a brit gazdaságnak a divatot. Mint mondta, bár egy designerrel kel és fekszik (felesége, Samantha Cameron a Smythson áruházat virágoztatta fel), mindössze annyit tud magáról a divatról, hogy fehér zoknit nem illik fekete cipővel felvenni, főleg nem ünnepeken, ennek ellenére belátja, hogy egy virágzó gazdaságnak igenis részét kell képezze az.
Nekem roppant szimpatikus az efféle közvetlenség, és az is, hogy belátta azt, amit sok más országnak is be kéne: hogy a divat igenis fontos része a mai kultúrának, legalább annyira, mint amennyire régen volt, és hogy nem csupán arról van szó, hogy ki milyen ruhát vesz fel, és hogy beleillik-e az éppen uralkodó közízlés által diktált ideákba, hanem arról is, hogy tiszteljük az egyént, és adjuk meg neki a lehetőséget arra, hogy olyan megjelenést kreálhasson magának, ami tökéletesen passzol hozzá.
Nos, Szabó Kimmel Tamás azon kevés férfiszínészek közé tartozik számomra, akiben semmi olyan felesleges faksznit nem látok, ami sokszor annyira jellemző erre a szakmára. Azzal sincsen semmi baj, ha van, hiszen ebben az alapvetően extrovertált személyiséget megkövetelő szakmában bizony előfordul, hogy az ember fia vagy lánya pont kettővel többet pózol, mint amennyit én kedvelek.
Sok riportot és nyilatkozatot olvastam Tamással, és a személyisége legalább annyira megnyert magának, mint az alakításai, így gondoltam megemlítem őt is a legjobb pasik között, hiszen nem kell Hollywoodig menni ahhoz, hogy igazán figyelemre méltó férfiakra bukkanjunk.
És igen, elkezdődött 2013, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy máris megválasztották az idei év legjobban öltözött férfijait.
Az első helyen idén Downton Abbey Matthew-ja, Dan Stevens áll, akiről a magazin máris azt mondta, hogy azért került első helyre, mert szerintük mindenkinek követnie kéne a példáját, hisz ő úgy öltözködik, ahogy minden GQ férfinak kéne.
Második helyre idén Tom Hiddleston színész került, aki személy szerint nagy kedvencem. Ő a tipikus példája annak, hogyan varázsol a sárm egy kevésbé jóképű fiúból igazi szupersztárt.
A harmadik helyen a tavalyi győztes, Tinie Tempah angol énekes, rapper futott be.
Számomra meglepetés volt, hogy Eddie Redmayne (A katedrális, A nyomorultak) színésze a 10. helyen végzett, ezzel megelőzve a nők nagy kedvencét, David Gandyt, akinek a külseje most csak a 16. helyre volt elég.
