Vélemény. Szubjektív.

Keira haja

Az elmúlt évek folyamán Keira Knightley elég sok okból került címlapra, és nagy megelégedésemre egyik sem valami botrány volt. Jelen esetben a frizuráit tekintik át az angolok. Először azt gondoltam, hogy meglehetősen unalmas lista lett, de mi sem áll távolabb a valóságtól. Keira az évek folyamén rengeteg féle vágással próbálkozott, és azt kell mondjam, mindegyik… Tovább »

Elizabeth Taylor ékszerei

Tegnap este elárverezték Liz Taylor ékszereit, amelyekért összesen 115 932 000 dollárt fizettek ki a lelkes licitálók. A legdrágábban értékesített darab a maga 11 842 500 dollárjával a fenti nyaklánc, mely a Cartier alkotása, és a La Pérégrina névre hallgat. Taylor Richard Burtontól kapta az ékszert, amelyet gyöngyből, smaragdból és gyémántból készítettek. Az aukciót egyébként… Tovább »

Leg…

Meryl Streep szerepel az amerikai Vogue januári címlapján, amivel elnyerte a legidősebb címlaplány címét, pedig a vele készült interjúban elmondta, hogy 40 évesen úgy hitte, vége a karrierjének. Én személy szerint nagyon sajnáltam volna, hiszen ő az, aki bebizonyította, hogy 62 évesen is lehet valaki szexi. A színészi kvalitásait pedig azt hiszem teljesen felesleges itt… Tovább »

És megint Rosie

  Rosie Huntigton-Whiteley számomra először meglehetősen idegesítő volt, feltehetőleg azért, mert a Transformers harmadik részében ő vette át az idegesítő picsa szerepkörét. Na de azóta megváltozott a véleményem, hiszen a nyilatkozatai és a megjelent fotói alapján egy a földön két lábbal álló, hihetetlen biztos stílusérzékkel megáldott nőről beszélhetünk. Szóval hajrá Rosie, nem véletlenül lettél az… Tovább »

Jujjuj

Nem tudom, hogy mi történt Zoe Saldanával az Avatar óta, de borzasztóan néz ki. Pedig hogy tetszett nekem a szép, ruganyos, nőies teste, erre tessék, itt van most egy izé. A szerkó pedig meglehetősen jellegtelen. Nem tetszős.... Tovább »

Miranda Kerr

Be kell ismerjem, zöldlomb Legolas igen jól választott magának asszonykát, hiszen Miranda Kerr mindamellett, hogy a Victoria’s Secret egyik vezető modellje, még egy gyermekkel is megajándékozta. És ha a fenti nem lenne elég, még tökéletes stílussal is megáldotta az ég. Mit mondjak, akár utálhatnám is, de nem teszem, inkább eltanulom tőle a trükkjeit. Hátha jut… Tovább »

Victoria pillanatai

  Hááát igen, voltak pillanatok, amikor Victoria Beckham nem mindig hozta a legjobb formáját. Ha nagyon jó fejek akarunk lenni, akkor ezt természetesen betudjuk a Spice Girlsnek. Annyit mindenesetre el kell ismerni, hogy a nő jelen van a közéletben. Ha botrányról van is szó, akkor azt nem ő generálja, általában elszenvedi. Az biztos, hogy sem… Tovább »

Dita’s lingerie

Ha nem lenne elég ruha, illetve fehérnemű tervező a sztárvilágban, megjelent még a porondon Dita von Teese is. Ennek mondjuk kimondottan örülök, mert szeretem a börleszket, és azt az igazán dögös, nőies stílust, amit az jelképez. Szeretem Dita munkásságát is (a pornós részt leszámítva), mert visszahozott dolgokat, amiknek helyük van a világban, mindamellett az abszolút… Tovább »

Pippa ruhája

  Aki esetleg szeretné, megveheti Pippa Middleton fenti, Kate és William esküvőjén viselt ruháját a net-a-porter.com weboldalon, potom 1995 fontért. Mindenki számolja ki aktuális árfolyamon, hogy ez mennyi is forintban. Igazából nem nagyon értem a lelkesedést, mert bár szeretem a McQueen ruhákat (mit szeretem, rajongok értük), de a fenti darabot nem tudom különösebben értékelni. Ahogy… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!