Na most azt tudni kell rólam, hogy alapból legalább tíz sorozatot nézek párhuzamosan (és nem, nem keverem a sztorikat), ami egyrészt annak köszönhető, hogy genetikailag inputhiányban szenvedek, másrészt pedig annak, hogy rengeteg – számomra – érdekes sorozatot találok. A másik dolog pedig amit tudni kell rólam, hogy imádom a régi korok harcos népeit.
Amiből majdnem egyenesen következne, hogy imádom a History Channelen futó Vikings-t. De mivel ugye alapból kukacos természet is vagyok, rengeteg dologba belekötök, és élvezhetetlennek titulálom.
És ez a sorozat a kivétel. Én úgy gondolom, hogy a mai tudáshoz mérten teljesen jól megoldották a dolgokat, és olyan, a készítéskor még misztikusnak számító dolgokat is bőszen kiemeltek, mint a napkő, amiről azóta kiderült, hogy valóban létező dolog volt (ezek után persze mindenki gondolkodjon el arról, hogy mennyi felfedezetlen dolog áll még előttünk).
Egy szónak is száz a vége: ha valaki a mai világban egy tényleg korrekt sorozatot akar látni, amely tekinthető akár a Spartacus lájtos verziójának, mindenképp kísérje figyelemmel a Vikings-t.
https://www.youtube.com/watch?v=XQFQN3-Pm8E
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: