Vélemény. Szubjektív.

Szépek és gazdagok

A The Sunday Times pedig gazdagokról állított össze listát, akik ráadásul még szépek és sikeresek is. Ők pedig Keira Knightley, Emma Watson és Adele. Azt nyilván senki nem gondolja, hogy bármelyikük is éhezne, na de azért ha meglátjuk a számokat, mindjárt minden új értelmet nyer.

Keira Knightley ugyanis 58 millió fontot keresett tavaly, ami aktuális árfolyamon számolva csaknem 2 milliárd forint, vagyis a mostani lottónyeremény körüli érték. Nem tudom ki hogy van vele, de én nem sértődnék meg, ha megdobnának ennyi pénzzel.

A második Emma Watson, aki csupán csak 52 millió fontot vigyorgott össze tavaly. Persze ezen értékek kumulatívan lettek számolva, a két fő összetevő pedig a színészi és modell munka. Nagyon büszke vagyok egyébként Emmára (már amennyire büszke lehet az ember egy számára vadidegen emberre), hiszen gyönyörűen kitört Hermione szerepéből, méghozzá úgy, hogy minden különösebb erőlködés nélkül még divatikonná is vált. Csak úgy mellesleg.

A harmadik versenyzőnk pedig Adele ugye, akit manapság a britek leggazdagabb énekesnőjeként emlegetnek, ugyanis ő 20 millió fontot énekelt össze.

Az látszik a listából, hogy dalolászni sokkal kevésbé éri meg, mint színészkedni, de engem mindenképpen megnyugvással tölt el, hogy három ilyen tehetséges, és nem mellesleg valódi értékeket képviselő nő lett a legjobban kereső. Ők talán még tudnak példát mutatni.

VogueDec10_cover_320x480.jpg

Farmer

A Harper’s Bazaar vette a fáradtságot, és összeállította nekünk, hogy melyik életkorban, milyen összeállításban hordjuk a farmert. Szerintem mindegyik összeállítás olyan, hogy bármikor lehet hordani, szóval ezek inkább csak irányt mutatnak.

http://www.harpersbazaar.com/fashion/fabulous-fashion/fabulous-at-every-age-spring-denim?src=nl&mag=har&list=nl_hnl_fsh_non_041212_spring-denim&kw=ist#slide-1

hbz-blogcomp-grid-20s-0320-lgn.jpg

Jaime Dornan

Régen méltattam már itt fiatalembert, de most találtam valakit, akit érdemes megemlíteni. Ő Jaime Dornan, aki az általam oly nagyra értékelt Once upon a time című sorozatban Graham sheriff szerepét játssza, egyébként pedig modellkedik.

tumblr_lw4d04cQi91r1pg53o1_500.png

18106-z.jpg

Szerelmespár

Most szembesültem csak vele, hogy Rachel McAdams (Szerelmünk lapjai, Az időutazó felesége) és Michael Sheen (Kate Beckinsale exférje, Lucian az Underworldből) egy pár. És én ennek örülök, mert mind a ketten elragadó emberek. Szerintem:-)

DAyX8.jpg

Mr. Bublé

Volt egy film a minap, a Lagzirandi, abban csendült fel ez a dal.

A film egyébként olyan fenomenálisan romantikus, hogy mindenkinek kötelező, aki szeret tévé előtt elcsöppenni:-)

Sophia Kokosalaki

A címben szereplő hölgyemény egy sikeres tervező, aki jelen esetben esküvői ruhákkal hódít. Személy szerint nekem ezek a kedvenceim.

6S12-Look-B16-Front-Thalia__320x480.jpg6S12-Look-B2-Front-Aegle_BR_320x480.jpg

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!