Vannak a világirodalomnak olyan méltánytalanul elhanyagolt költői, mint Poggio. Mikor kezembe akadt a könyv, bevallom őszintén fogalmam sem volt, kiről is van szó.
A kis könyv (kb. akkora, mint egy fénykép) elején található egy összefoglaló Poggio életéről, így eggyel közelebb kerültem az igazsághoz. Tudniillik, hogy a szóban forgó költő öt évvel Boccacio halála után született 1380-ban, és előszeretettel prédikált fennkölt dolgokról, ugyanakkor teljesen máshogy élt. Mondhatni a “vizet prédikál, és bort iszik” iskolapéldája volt, amit azonban kortársai szellemességére és éles elméjére tekintettel megbocsátották neki.
A könyv rövid kis anekdotákból áll, amelyek híven példáznak egy-egy emberi magatartást, néhol pedig tanmeseként szolgálnak. Mivel rövid részekből áll, tökéletes lehet a metrós utazásokhoz. Muszáj azonban megjegyeznem, hogy aki nem kedvelte a Dekameron humorosságát, esetleg Balzac Pajzán históriáinak pikantériáját, az inkább ne álljon neki, mert igen hasonló dologról van szó.
Na de álljon itt inkább egy idézet, amely jól példázza, mi is található a kis könyvecskében.
“Egy férfi a következő kérdéssel fordult egyszer egy asszonyhoz:
– Köztudomású, hogy a nőknek éppen olyan gyönyörűséget nyújt a szerelem, mint a férfiaknak. Mi oka tehát annak, hogy mégis a férfiak szaladnak a lányok, vagy az asszonyok után és ostromolják őket kegyeikért – és nem fordítva?
– Nagyon bölcs berendezkedése a természetnek, mondotta az asszony, hogy a döntő lépést mindig a férfiaknak kell megtenniük. Mert a valóság az, hogy mi, asszonyok, mindig készen vagyunk a szeretkezésre, ti férfiak pedig nem. MI asszonyok tehát hiába szólítanók fel a férfiakat a szerelem legszebb játékára, ha nem volnának éppen ehhez a játékokhoz szükséges hangulatban.
Okos és szellemes felelet volt.”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: