Választottam az Oscar rucik közül. Az egyértelmű nyertes nálam Jessica Chastain McQueen (milyen meglepő) ruhája. Egyszerűen csodálatos az összhang.
Na de van másik kedvencem is, méghozzá Berenice Bejo Eli Saab ruhában.
Választottam az Oscar rucik közül. Az egyértelmű nyertes nálam Jessica Chastain McQueen (milyen meglepő) ruhája. Egyszerűen csodálatos az összhang.
Na de van másik kedvencem is, méghozzá Berenice Bejo Eli Saab ruhában.
Na és akkor lássuk, hogy ki miben jelent meg és hol az elmúlt bő egy hét folyamán.
Kezdjük rögtön Donatella Versacéval, aki a Vogue Talent Corner nevű esten jelent meg ebben a fekete ruciban, ami ha leszámítjuk Donatella már-már földöntúli testét, nagyon jól néz ki.
Őt követi Lana Del Ray, aki a Mulberry Dinner-en jelent meg ebben a csipkecsodában, kezében a róla elnevezett Mulberry táskával. Még mindig hibátlan ez a nő.
És végül de nem utolsó sorban álljon itt egy férfi is, mégpedig David Gandy angol modell, aki ezzel az összeállításával teljesen lenyűgözött, mert valahogy nagyon vonzódom ehhez a kicsit dandys vonalhoz.
Mint lentebb említettem volt, nagy érdeklődéssel figyelem Mary Katrantzou tevékenységét. Szintén a milánói divathéten kerültek bemutatásra az alábbi darabok, amelyek alátámasztják, amit gondoltam: a mintás a mintással igenis lehet jó:-)
A milánói divathéten bemutatott ruhák között szemezgettem, és megállapítottam, hogy a McQueen művekkel létesített “párkapcsolatom” mindig képes a megújulásra, és sosem érzem úgy, hogy unalomba süppedtünk volna, az őszi/téli kollekció darabjainak mustrálása során ugyanis újra fellobbant bennem a láng, hiszen a ruhák úgy mekvínesek, hogy közben mégis valami újat mutatnak.
Robyn Coles kalaptervező meztelen modellekkel, többek között a fent látható kismamával (Sophia Cahill) népszerűsítette új kollekcióját. Elmondása szerint nem akarta elterelni a figyelmet a kalapokról.
Mit mondjak? Kicsit visszás érzéseket vált ki belőlem. Kezdem ugyanis úgy érezni, hogy túl sok meztelen testet látok ebben a világban, annak ellenére, hogy sok emberére a legkevésbé sem vagyok kíváncsi.
Arról ne is beszéljünk, hogy testszínű anyag is van a világon.
Anna Dello Russo az a nőszemély ezen a bolygón, akiről még nem tudtam eldönteni, hogy kedvelem, avagy nem. Az elvitathatatlan tény ugyanis, hogy nevesebbnél nevesebb lapoknál volt divatszerkesztő, illetve még mindig divattanácsadóként működik a japán Vogue-nál, és azt sem kérdőjelezem meg, hogy általában hibátlan ruhákban jelenik meg (még a nagyon furcsán agyonkínzott teste ellenére is).
Na de: ott van a honlapja (http://www.annadellorusso.com/), ami alapján pedig maximum tízévesre saccolnám, és ami alapján a legkevésbé sem adnék a véleményére.
Hm. Azt hiszem ezt a kérdést az idő fogja eldönteni.
Aki kicsit ismer engem, az tudja, hogy egy dologgal biztos ki lehet zökkenteni a hidegvéremből: az pedig Hugh Jackman nevének az említése. Mert hát olyan férfias, és vicces, és szereti a családját, és jó színész, és olyan …. ááá:-)
Hagyjuk:-)
A Quo vadis az a regény, amit legalább egyszer mindenkinek olvasnia kell életében, hiszen megvan benne minden olyan, amitől egy regény úgy mozgalmas, hogy közben nem esik a felületesség csapdájába.
A regény központi szála egy szerelmi történet: egy római katona és egy keresztény lány szerelme, mely a keresztényüldözések idején, Nero császár uralkodása alatt bontakozik ki. Egyidejűleg korrajzot kapunk a császár uralta Rómáról, amelyben az uralkodó parancsai már-már az őrület határát súrolják.
Én nem tudtam letenni, és a mai napig egyik meghatározó könyvélményem.
Újabb gyöngyszemek a London Fashion Week negyedik napjáról. Erdem a/w 2012-2013
És akkor következzék egy kis népművelés is. Az alábbi szöveg teljes egészében a wikipédiából van, de úgy gondoltam, hogy ennél jobban magam sem tudnám összefoglalni. Én a Loreena McKennitt féle verziót szeretem a legjobban, de kicsire nem adunk, a nagy meg nem számít ugye:-)
A Greensleeves egy közismert angol dal, ami már a 16. század végén és a 17. század elején keletkezett forrásokban is előfordul. A cím jelentése „zöld ruhaujjak”, egy ilyen öltözéket viselő hölgyre utal.
A legenda szerint VIII. Henrik angol király írta a dalt leendő feleségének, Boleyn Annának, aki nem hagyta magát elcsábítani, amíg a király feleségül nem veszi. A dalban, úgy tűnik, erről a visszautasításról van szó. Valójában azonban Henrik nem lehetett a dal szerzője, mert olyan olasz kompozíciós stíluson alapul, ami csak Henrik halála után ért el az országba.
A dal témájáról készültek festmények, és William Shakespeare is említi az 1602 körül keletkezett Windsori víg nőkben, ami arra utal, a dal már ekkor közismert volt.
A szöveg egy lehetséges értelmezése, hogy a címszereplő nő könnyű erkölcsű, esetleg prostituált volt.[2] Ebben az időben a zöld színnek szexuális célzata volt, főleg a „zöld ruha” kifejezésnek, ami arra utalt, hogy ha egy nő a fűben szeretkezett, meglátszottak a ruháján a fűfoltok. Egy másik lehetséges magyarázat, hogy a hölgyet ruhája miatt könnyű erkölcsűnek nézték, de valójában nem volt az, amit az is alátámaszt, hogy elutasítja a dal énekesének közeledését.
Nevill Coghill a Canterburyi mesékfordításában megjegyzi, hogy Chaucer korában a zöld annak a jele volt, hogy valaki könnyedén veszi a szerelmet.
A Greensleevest előszeretettel dolgozzák fel ír előadók, ugyanis Írországban él a szájhagyomány, miszerint a dal – de legalábbis a ma is ismert szövege – a tizenhatodik század második felében keletkezett Mayo megyében. (Az első versszak szinte szószerinti fordítása egy gael balladának.) Ez a magyarázat jobban fedi a szöveg tartalmát, valamint megválaszolja a hárfa említését és a zöld szín kihangsúlyozását, hiszen az elnyomás alatt élő írek – főleg a főúri réteg – régóta használják a zöld ruházatot, mint a nemzeti identitás jelképét. Eszerint megeshet, hogy a hovatartozását jelzendő zöld ruhásnak nevezett hölgy egyszerűen csak hazaszeretetből mondott nemet az udvarlójának, aki elvitte magával a dalt – ami nem csak olasz stílusú kompozíció lehet, hanem közismert ír dallam torzítása is – az anyaországba.