„A kormány még mindig fizeti a bérem, de én már nem tartom magam hivatalnoknak. A hivatalnokok túlságosan a világhoz tartoznak, én pedig már teljesítettem világi kötelezettségeimet. Most már vánapraszthí vagyok, olyasvalaki, aki visszavonult az erdőbe elmélkedni.” Így kezdi visszaemlékezéseit a regény hindu főhőse, aki a Narmadának, India legszentebb folyójának partján vet számot életével, s ebben a bölcs, öreg mohamedán pap, a milliomosból lett dzsaina szerzetes, a sorsüldözte énektanár, a teaültetvény tisztviselője, a banditák elrabolta kurtizán, a muzsikuslány, az énekesnő és mindenekelőtt az „égruhájú” szádhu segíti. E találkozások során megelevenednek a mindenkit megtisztító, még a kígyómarást is gyógyító folyó legendái, melyek nem csupán a főhőst, de az olvasót is közelebb viszik egy lépéssel az indiai szubkontinens összetett, néha talán misztikusnak tűnő világának megértéséhez.
Azért illesztettem be ezt a leírást, mert ennél jobban magam sem tudtam volna összefoglalni. Elég nehezen emészthető könyv, nem lehet bedarálni, így minden egyes mondata bennünk ragad. A végére pedig, mikor összeáll a kép, olyan csattanót kapunk, amit egy ilyen típusú könyvtől nem várnánk.
Ajánlom mindenkinek.
