“Kívánatos, szexi, unott és cinikus férfi volt. Autóbalesetekor nyílvesszők repültek át az égen, testét majdnem teljesen elemésztette a tűz. Egy kórteremben elzárva várja a biztos halált, amikor az angyali külsejű, bár démoni szobrásznő Marianne Engel jelenik meg az ágyánál, és fülébe súgja: “Egyszer már megégetett a tűz, amikor szeretők voltunk a középkorban. Te sebesült zsoldos katona voltál, én apáca, és megmentettem az életed.” Marianne ezek után éjjelente egy káprázatos és egzotikus szerelmi történetet mesél, és lassan visszahozza az életbe a hitehagyott férfit, akinek bűnös múltja nem ismeretlen a nő előtt. Meséje gyógyítja a lelket, és varázsa szerelembe ringatja a megkövült szívű és meggyötört testű beteget. De vajon mi igaz mindebből? Marianne Engel vajon egy zavart nő csupán, vagy a túlvilág hírnöke, akinek földi idejét furcsa vízköpők mérik? A Vízköpő hatalmas nemzetközi könyvsiker, benne Pokol és Mennyország, kárhozat és megváltás, és a szerelmes mesék gyógyító ereje. Évszázadokon, földrészeken és világokon átívelő szerelmi történet bűnökről és megbocsátásról, túlvilági hitről és mindennapi csodákról, amik léteznek.”
Most fejeztem be, de még mindig a hatása alatt vagyok. Ebben a könyvben semmi nem egyértelmű, nem kapunk egyértelmű választ semmire, minden tőlünk függ. Akárcsak Dante Pokla: mindenkinek más képet mutat.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: