Megmondom őszintén, soha nem értettem, hogy a pasik miért szeretik annyira a flegma lányokat. És itt most gondolom sokan felhördülnek a fiúk közül, hogy ó, dehogyis, én utálom a flegma lányokat, de azoknak is elárulom, hogy nem,még ők is szeretik őket.
Engem mindig is megdöbbentett a jelenség, és a legkevésbé sem értettem vele egyet, na de nem ez volt az életben az első dolog, aminek aztán később mégis megadtam magam.
A másik dolog, amit sosem értettem, hogy hogyan téveszthet meg valakit a ruha. Mert aki ugye cuki ruhában van, az egyáltalán nem biztos, hogy cuki. Én már csak tudom:-) Viszont ezzel is mindenkit meg lehet vezetni, a bájos mosolyról pedig ne is beszéljünk.
Sokáig azt gondoltam, hogy a fenti dolgok kombinációjával kizárólag a vékony lányok nyerhetnek, viszont borzasztóan érdekelt, hogy mi az a dolog, amivel a magamfajta – ahogy apukám szokta mondani – zsufa lányok is bekerülnek a határozottan "megbámult" lányok közé, ezért fogtam magam, és elkezdtem empirikus kutatásokat folytatni.
Szóval felvettem a legtutibb dolgaim, főképpen szoknyákat, szépen kisminkeltem magam, és a kellően flegma arccal elindultam a városba. És igen nagyon meglepődtem, mikor erősen fullos pasik utánam bámultak.
Taglalhatnék itt mindenféle óriási konklúziókat, de nem akarok. Szóval lányok: vegyétek fel a legjobb ruhátokat, legyetek elegánsan flegmák, és hódítsatok:-) De sose feledjétek, hogy az egyéniségtől lesztek mások, mint egy középszerű sufnituningolt műanyaglány.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: