Nem sokkal ezelőtt, mikor épp a Sparból baktattam hazafelé (isteni csirkeszárnyas ragulevest készítettem:-)), azon tűnődtem, hogy mekkora munka a blogírás valójában, pedig mindenki úgy adja elő, hogy mi sem természetesebb, mint leülni a gép elé, és ontani az okosabbnál okosabb gondolatokat olyan irodalmi stílusban, amit néha még Jane Austen is megirigyelne.
Sose vettem komolyan mondjuk az ilyen kijelentéseket, mert hiszen semmi a világon nem megy úgy, mint a karikacsapás, de mióta magam is blogolásra adta a fejem, tudom, hogy cseppet sem sétagalopp néha a téma. Hiszen sokszor nincs jó témaötlet. Sokszor sokáig nincs jó témaötlet, ami viszont azért nem jó, mert az olvasók (már ha vannak) azért szeretik a blogolvasást beépíteni a napi rutinjukba, ha azonban hetekig, ne adj Isten hónapokig nem történik semmi, akkor egy idő után letesznek az emberről. Szóval akár csak az üzleti életben, itt is meg kell küzdeni az olvasókért.
De ha a posztok sűrűsége meg is felel az általában elvárható mennyiségnek, még mindig ott van a tartalom problémája. Mert hiszen nem lehet minden hülyeségről írni (bár egyesek előszeretettel megteszik), mert akkor felhígul az egész, és megint csak távoznak az olvasók.
Na meg ott van még a külalak, a linkek, az ajánlók, a reklámok, az, hogy kellően színes legyen az egész…
Szóval blogolni nem is olyan könnyű.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: