Kevés dolog tesz olyan boldoggá, mint szerelmeseket látni, akikről süt, hogy összeillenek. Még a stílusuk is hasonló, és mindez olyan jól áll nekik, hogy eszembe sem jut beléjük kötni, vagy irigyelni a boldogságukat. Sajnos elég kevés az ilyen pár, pedig szent meggyőződésem, hogy kicsit kevesebb görcsösséggel mindenki megtalálhatná a maga párját. De persze vannak, akik képtelenek várni, és az első jöttmenttel leállnak, aki kicsit is hasonlít az álompasira. Vagy kicsit sem, de efelett általában szemet hunynak a mindenáron férjhez menni akaró homo sapiens sapiens nőstények.
De a csodálatosan harmonikus szerelmes párok mellett ott vannak ugye a pózerpárok is. Biztos mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse fészbúkon, aki a spontaneitás fogalmát még csak hírből sem ismeri. Persze elő akarja adni az ellenkezőjét, de mi nagyon jól tudjuk, hogy minden egyes mozdulata mesterien megkomponált pózok sorozata. És akkor még csak a nőről beszélünk, akinél valamennyire ez érthető is, hiszen nők vagyunk, a dráma nagymesterei. Szóval a fentebb leírt nő egyedek a pózerlányok.
Akik mellett természetesen ott vannak a világban a pózerfiúk, akik csak egymilliószor rosszabbak, mint hasonló beállítottságú nőtársaik. Mert ugye eleve a férfinak az a dolga, hogy férfi legyen, és ne egy primadonna. A saját medveölő vikingek iránti vágyamról már ne is beszéljünk. Szóval a pózerfiúk legnagyobb baja szerintem, hogy lányok. Mert nem azzal van a baj, hogy van stílusa, mert hiszen legyen, hanem azzal, hogy általában az ilyen képződmény több időt tölt a fürdőben, mint én, és jobban ismeri a kenceficék összetevőit, mint a legjobban képzett kozmetikus. Ami azért (számomra legalábbis) elég lohasztó.
Ééééés akkor el is érkeztünk oda, hogy a két fentebb részletezett nem találkozik. És hogy mi lesz az eredmény: egy mesterien megkomponált, minden ízében tökéletes héja-nász, melyben teljességgel lényegtelen az értelem, az érzelem pedig éppen csak annyira szükséges, hogy az alap vonzalom meglegyen. Pozitívuma az ilyen kapcsolatoknak, hogy egyik fél sem tud kilépni a saját szerepköréből, így kevés az esély, hogy egyikőjük egyszer öntudatra ébred, és elküldi a másikat, mondván neki igenis szüksége van arra, hogy megnézze a legújabb Shakespeare feldolgozást.
Persze az is lehet, hogy tévedek ezekkel az emberekkel kapcsolatban, és sokkal nagyobb mélységeket képesek produkálni, mint azt valaha is gondoltam. De nem hiszem.